Miután hőseinknek sikerült legyőzniük az univerzum legnagyobb gonoszát, Thanost, maga Amerika Kapitány juttatta vissza a végtelen köveket az eredeti helyükre. Steve Rogers azonban belefáradt hősnek lenni, így meghozta döntését, hogy a továbbaikaban saját boldogságáért tegyen. Így kapta meg Amerika Kapitány pajzsát Sam Wilson, azaz Sólyom, aki kezdetekben úgy érezte, nem méltó annak viselésére. A hősöket azonban a tetteik formálják, Sam Wilsonnak pedig azt a sorsot jelölte ki, hogy ő vegye át Rogers helyét. A folytatásban egy új Amerika Kapitány lép elénk, aki továbbra is az igazságot képviseli a világban.
Egy elárvult fiatal lány útra kel egy rejtélyes robottal, hogy megtalálja rég elveszett testvérét, útközben pedig összefog egy csempésszel és annak nagydumás társával.
Egy exbérgyilkost megvádolnak családja lemészárlásával, és hagyják meghalni – ám semmi sem állhat bosszúja útjában a maszkos „démonok” ellen, akik megszállták városát.
Egy látomások által gyötört nyomozó és egy lelkipásztor, aki hisz az isteni kinyilatkoztatásban, egy eltűnt személy nyomába ered — és közben szabadon engedi a saját démonjait.
Amikor az ikertestvérek, Bill és Hal megtalálják apjuk régi cintányéros majomjátékát a padláson, szörnyű halálesetek sorozata kezdődik. A testvérek úgy döntenek, hogy kidobják a játékot, és folytatják az életüket. Az évek során eltávolodnak egymástól, ám felnőtt korukban titokzatos halálesetek sorozata kezdődik újra. A fivéreknek össze kell fogniuk a majom végső megsemmisítésére, mielőtt mindenkit elveszítenek, aki a szívüknek kedves.
A nagymenő ügyvéd Marley élete legszemélyesebb ügyével néz szembe, amikor a legjobb barátja, Fela férjének meggyilkolása mögötti igazságot kell feltárnia. Az események felderítésében segítségére van barátja, a rendőrből lett magánnyomozó, de Marley hamarosan a megtévesztés és az árulás veszélyekkel teli útvesztőjében találja magát.
Plankton szövevényes szerelmi élete öntudatra ébredt gépi intelligencia feleségével még jobban félresiklik, amikor Karen úgy dönt, nélküle pusztítja el a világot.
Változnak az idők, változnak a szerelmes történetek is. Ebben például néhány fiatal pár együtt lazul egy hétvégét az egyikük házában. Azután fokozatosan kiderül, hogy mindenki másért van ott, mást akar, másra vágyik. Van, aki a házban elrejtett rengeteg pénzt szemelte ki magának. Van, aki sokkal több szabadságot szeretne. Van, aki egyikük halálát kívánja. És van, aki a modern technikának köszönheti a létezését…
A film hátborzongató thriller egy jól ismert alaphelyzetben: néhány fiatal egy házban összezárva, ahol elszabadulnak, és egyre durvább kanyarokat vesznek az események De meghökkentően fordulatos: van benne néhány olyan meglepetés, amitől minden nézőnek tátva marad majd a szája.
Az emberélet olcsó. A bolygóközi expedíciók Eldobhatókat visznek magukkal, velük végeztetik el az életveszélyes feladatokat. A lényegüket lementik valahova: ha a testük elpusztul, újat adnak nekik, feltöltik a régi emlékekkel, és minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. A rendszer tökéletes. De nincs tökéletes rendszer: Egyszer, amikor a halottnak hitt Eldobható helyett elkészítik az új klónt, a régi is visszatér a bázisra – de már nincs helye. Bujkálnia kell. És amikor a távoli, idegen bolygón nehezen küszködő bázis súlyos veszélybe kerül, szörnyű döntést kell hoznia.
Egy magányos macska, akit egy nagy árvíz elűzött, egy hajón talál menedéket különböző fajokkal, és együtt kell megküzdeniük az átalakult világhoz való alkalmazkodás kihívásaival.